Richie Ginther

Richie Ginther 1965-ben

Richie Ginther 1965-ben

Az amerikai Paul Richard „Richie” Ginther 85 éve, 1930. augusztus 5-én született Los Angelesben.
Richie kezdetben gyorsulási versenyeken indult, majd később sportuató- és hosszútávú futamok résztvevője lett. Pályája során sokat segített neki jó barátja, a közelében élő, 1961-es világbajnok Phil Hill. A figyelmet azzal irányította magára, hogy az 1960-as Buenos Aires-i 1000 kilométeres versenyen a német Wolfgang von Trips párjaként másodikként végzett, és Ginther futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Trips (és Hill) ekkor a Ferrari Formula 1-es csapatának volt a sztárja, és beajánlotta Richie-t a Scuderiánál. Ginther kiváló autófejlesztő volt, és együttműködésük mindkét fél számára gyümölcsöző volt. Munkáját a csapat azzal hálálta meg, hogy még ugyanabban az évben, 1960. május 29-én a Monacói Nagydíjon lehetőséget biztosítottak számára. Richie nem fejezte be a versenyt, bár a kevés célba érő miatt így is pontszerző lett: 30 kör hátránnyal hatodikként értékelték. Még kétszer (a Holland és az Olasz Nagydíjon) indult az idényben, és mindkétszer pontszerző lett; előbbin hatodik, utóbbin második helyezést érve el. Így bemutatkozó idényében mindössze három futam résztvevőjeként is kilencedik tudott lenni a világbajnokságon.
1961-ben is a Ferrarinál versenyzett, és három dobogós helyezésével végül ötödik lett a pontversenyben. A következő három idényre a BRM-hez szerződött, és 1963-ban elérte F1-es pályafutása legjobb világbajnoki helyezését: bár az első futamgyőzelem még váratott magára, harmadik lett. 1965-ben a Honda csapatánál versenyzett, és végre megtört a jég, mivel Mexikóban, a 47. világbajnoki futamán Nagydíj-győzelmet ünnepelhetett. Ráadásul történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy a japán csapat első diadalát ő aratta. A következő idényt már nem versenyezte végig, az 1966-os Mexikói GP után elköszönt a Formula 1 mezőnyétől.
Az 1967-es Indy 500-ra készülve egy technikai hiba miatt kis híján megégett, és az eset után bejelentette visszavonulását. Pusztán kedvtelésből, valamint jótékony céllal néhány kisebb versenyen még elindult, továbbá az 1971-es Le Mans-i 24 órás versenyen vállalta egy Porsche autóból és annak vezetőiből álló csapat irányítását, de lényegében felhagyott az autósporttal.
A népszerű, csupaszív, lelkes Richie 59 évesen, 1989. szeptember 20-án a franciaországi Bordeaux-ban, családi nyaralás közben hunyt el szívinfarktus következtében.
Richie Ginther 52 világbajnoki futamon indult, egy győzelmet aratva. További 13 dobogós helyezés és 3 leggyorsabb kör fűződik a nevéhez.

A Spa-Francorchampsban futott 1965-ös Belga Nagydíjon Richie és a Honda RA-272. A negyedik helyről rajtolva hatodikként intették le.

A Spa-Francorchampsban futott 1965-ös Belga Nagydíjon Richie és a Honda RA-272. A negyedik helyről rajtolva hatodikként intették le.

Az 1965-ös Mexikói GP-n aratott diadal után.

Az 1965-ös Mexikói GP-n aratott diadal után.