Francia Nagydíj – 1980.06.29. – Le Castellet

34 éve, 1980. június 29-én rendezték Le Castellet-ben az évad hetedik futamaként a Francia Nagydíjat.
Két jubiláló is akadt a mezőnyben: egy versenyző (az észak-ír John Watson) és egy csapat (az Alfa Romeo) – századik alkalommal vettek részt világbajnoki futamon. Egyikük számára sem maradt túl emlékezetes a verseny, ugyanis Watson egy kör hátránnyal a hetedik helyen ért célba, az Alfák pedig a kockás zászlóig sem jutottak el: az olasz Bruno Giacomelli a 8., a francia Patrick Depailler pedig a 25. körben adta fel műszaki hiba miatt a viadalt.
Amely francia örömünnepként indult, ugyanis az első három helyről hazai versenyzők indultak, Jacques Laffite, René Arnoux, Didier Pironi sorrendben. Ráadásul mindhárman francia autóban: Laffite és Pironi Ligier-Fordban, Arnoux pedig Renaultban. Aztán a negyedik pozícióból rajtoló ausztrál Alan Jones és a Williams-Ford elrontotta a francia népünnepélyt azzal, hogy elsőként haladt át a célvonalon, 4,52 másodperccel Pironit, fél perccel pedig Laffite-ot megelőzve, megszerezve saját maga 7., a Williams 8., a Ford Cosworth motor 130. diadalát. A 34. körben állt az élre, és nem is engedett már mást előre. Sőt, a leggyorsabb kör is az ausztrálé lett, 1 perc 41,45 másodperccel, amely 206,171 km/órás átlagnak felelt meg.
Ezzel a győzelmével Jones a világbajnoki táblázat élére ugrott 28 pontjával. Őt a brazil Nelson Piquet 25, Pironi és Arnoux pedig 23-23 ponttal követte. A konstruktőröknél Williams, Ligier, Brabham volt a sorrend, 44, 39 és 25 addig összegyűjtött ponttal.
Alan tehát elég határozottan bejelentette trónigényét 1980-ra.

És egy kis hangulatjelentés a versenyről 1 perc 12 másodpercben:

 

Le Castellet (Paul Ricard), a klasszikus pályarajz. Azóta átépítették, lerövidítették
Le Castellet (Paul Ricard), a klasszikus pályarajz. Azóta átépítették, lerövidítették.

 

 

 

 

 

 

Alan Jones
Alan Jones.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így nézett ki a rajtrács
Így nézett ki a rajtrács.

 

 

 

 

 

 

Jones és a Williams FW07B. Aznap legyőzhetetlenek voltak
Jones és a Williams FW07B. Aznap legyőzhetetlenek voltak.

 

 

 

 

 

 

Kedvcsináló 1980-ból. Naná, hogy francia versenyzővel (Laffite) és francia autóval (Ligier)… 🙂
Kedvcsináló 1980-ból. Naná, hogy francia versenyzővel (Laffite) és francia autóval (Ligier)...