McLaren

A hét végén Spielbergben, az Osztrák Nagydíjon teljesítette 750. világbajnoki futamát a McLaren csapat.
1966. május 22-én Monacóban került sor a bemutatkozásukra, ahová két autót neveztek, mindkettőben új-zélandi versenyzővel. Az egyik maga az alapító, Bruce McLaren volt, a másik Chris Amon. Végül csak Bruce tudott elindulni, és ő is mindössze a kilencedik körig jutott, amikor elment az olajnyomása. Az első győzelemre mindössze két évet kellett várniuk: az 1968-as Belga GP-n stílusosan Bruce vezette diadalra a Ford-Cosworth motorral hajtott M7A jelű modellt. Első egyéni és csapatvilágbajnoki címüket egyaránt 1974-ben nyerték a brazil Emerson Fittipaldival. Az alapító sajnos már nem érhette meg ezt a sikert: 1970. június 2-án az angliai Goodwoodban egy saját fejlesztésű Can-Am versenyautó tesztelése során bekövetkezett balesetben életét vesztette. 1976-ban az angol James Hunt lett a csapat következő egyéni világbajnoka, majd kisebb visszaesés következett.
Aztán a nyolcvanas évek elején egy agilis angol érkezett az istálló élére: Ron Dennis. És a sikersorozat szárnyra kapott, sorra érkeztek a világbajnoki címek. Konstruktőrként 1984, 1985, 1988, 1989, 1990, 1991 és 1998 bajnoki címeit gyűjtötték be, miközben versenyzőként az osztrák Niki Lauda (1984), a francia Alain Prost (1985, 1986, 1989), a brazil Ayrton Senna (1988, 1990, 1991), a finn Mika Häkkinen (1998, 1999) és az angol Lewis Hamilton (2008) lettek világbajnokok.
A 8 konstruktőri és 12 egyéni világbajnoki cím mellett 182 Nagydíj-győzelmet arattak – ebből 47 kettős diadal volt -, további 303 versenyen állhattak dobogóra, 155 alkalommal indulhattak a pole pozícióból, és 153-szor volt övék a versenyek leggyorsabb köre.
Az elmúlt 49 szezonban 57 különböző típussal (10 motorszállító közreműködésével) versenyeztek, amelyeket 62 versenyző vezethetett.
Bruce büszke lenne rájuk…

Közel 50 év 4 és fél percben:

 

Egy kis – nem teljes – fejlődéstörténet az 1966 és 2012 közötti időből
Egy kis - nem teljes - fejlődéstörténet az 1966 és 2012 közötti időből.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jubileumi futamok modelljei.
100.: McLaren-Ford M23 (1975)
200.: McLaren-Ford MP4/1 (1981)
300.: McLaren-Honda MP4/4 (1988)
400.: McLaren-Peugeot MP4/9 (1994)
500.: McLaren-Mercedes MP4/15 (2000)
600.: McLaren-Mercedes MP4-21 (2006)
700.: McLaren-Mercedes MP4-26 (2011).
A jubileumi futamok modelljei.

 

 

 

 

 

 

Az idei modell, az MP4-29. Az angol Jenson Button és a dán Kevin Magnussen autója
Az idei modell, az MP4-29. Az angol Jenson Button és a dán Kevin Magnussen autója.

 

 

 

 

Bruce McLaren (1937-1970), a “Kiwi”.
Bruce McLaren (1937-1970), a Kiwi.