Frank Williams

Sokan úgy tartják, hogy a Formula 1 világbajnokságok története nem más, mint a mindenkori szabálykönyv és a mérnöki találékonyság egymás elleni küzdelme, jó adag üzlettel fűszerezve. Keveseknek adatik meg, hogy ebben a harcban sikeresek legyenek, az pedig még ritkább, ha valaki évtizedekig tud működtetni egy versenycsapatot.
Ilyen a ma 73 esztendős angol Sir Francis Owen Garbett Williams, az “utolsó mohikánok” közül is talán a legutolsó, aki a hatvanas években “garázsmester”-ként indulva, átvészelve megannyi válságos időszakot, talpon tartotta istállóját a nagy gyári csapatok sokszor nyomasztó fölénye ellenére (vagy éppen a segítségükre támaszkodva), mindig szem előtt tartva a mondást, miszerint csak eggyel többször kell felkelni a padlóról, mint ahány ütést kap valaki.
Frank pályája egy hullámvasúthoz hasonló, sokszor elképesztő mélységekből kellett újra visszaküzdenie magát és csapatát a csúcsra. Volt idő, amikor annyira nem volt pénze, hogy a Nagydíjak előtti futóversenyeken is elindult annak a csekély pénzdíjnak a reményében, amely a győztest – legtöbbször őt – illette. 1986-ban egy súlyos közúti autóbaleset következtében deréktól lefelé megbénult, de csak a teste tört össze, az akarata és a lelkesedése nem. Maximalizmusára és munkamódszerére jellemző, hogy a kerekesszékén lévő olyan rádióadó segítségével küldte utasításait a csapatnál dolgozóknak, amely vételre nem volt alkalmas, választ tehát soha nem várt. Igaz, talán nem is kérdőjelezte volna meg senki a döntései helyességét…
Szerencsére kiváló brit konstruktőrökkel dolgozhatott együtt: Patrick Head nem pusztán mérnöke, hanem tulajdonostársa is volt évtizedeken keresztül, és nála kapta első komoly megbízatását napjaink sztártervezője, Adrian Newey.
1966-ban alapította Frank Williams Cars nevű cégét, és más konstruktőrök (pl. Brabham, de Tomaso, March Engineering) autóival lépett be a Nagydíj-versenyzés világába. 1972-ben indultak először egy Frank Williams által készített autóval: a Brit GP-n egy Politoys-Ford FX3-at vezetett a francia Henri Pescarolo. 1973-ban és 1974-ben már Frank Williams Racing Cars volt a csapat hivatalos neve, és ISO autókkal próbáltak sikert elérni – egyelőre eredménytelenül. 1975-ben már a konstrukciók neve is Williamsre változott, és a Német Nagydíjon a francia Jacques Laffite révén egy második hellyel először állhattak dobogóra. A következő év nem alakult jól: a kanadai milliárdos, Walter Wolf megszerezte a csapat tulajdonjogának 60 százalékát, és Franket eltávolította az istállótól. Aki persze nem adta fel: 1978-ban ismét ott voltak az autói a rajtrácson, immár a Williams Grand Prix Engineering név égisze alatt. És a következő évben beindult a henger: a svájci Clay Regazzoni a Brit GP-n megszerezte első győzelmüket, 1980-ban pedig mind az egyéni (az ausztrál Alan Jones révén), mind pedig a konstruktőri világbajnoki címet begyűjtötték. Ezeket még csapatban 8 (1981, 1986, 1987, 1992, 1993, 1994, 1996 és 1997) egyéniben pedig 6 (1982 – Keke Rosberg, finn; 1987 – Nelson Piquet, brazil; 1992 – Nigel Mansell, brit; 1993 – Alain Prost, francia; 1996 – Damon Hill, brit és 1997 – Jacques Villeneuve, kanadai) diadal követte.
A Williams autók az elmúlt 40 évben 645 Nagydíjon indultak, 114 győzelmet aratva, amelyek közül 33 kettős diadal volt. 128 pole pozíciót, 133 leggyorsabb kört és összesen 306 dobogós helyezést jegyeznek. 45 különböző modelljüket 62 versenyző vezette.

Frank Williams-et teljesítménye elismeréseképpen 1999-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte.

Neki sok boldog és sikeres további évet, a Formula 1-nek pedig hozzá hasonló, az életüket a sportágnak szentelő tehetséges, elhivatott és rátermett vezetőket kívánunk.

Williams F1