Dél-Afrika Nagydíja – 1970.03.07. – Kyalami

Jack Brabham és a Brabham-Ford BT 33

 

Az 1970-es év első világbajnoki futamát Dél-Afrikában, Kyalamiban rendezték. Mindenki örömére nevezett a kétszeres világbajnok angol Graham Hill is, aki az előző év végén az Egyesült Államok Nagydíján, Watkins Glen-ben súlyos sérülésekkel élt túl egy balesetet.
A pole pozíciót világbajnoki címvédőhöz méltóan a skót Jackie Stewart szerezte meg, a Tyrrell csapat által felkészített March-Ford 701-es autóval. Ez volt egyúttal a March debütálása a Formula 1-ben, fényesebben nem is sikerülhetett volna. Sőt, a második rajthelyről is ezzel a konstrukcióval indult gyári színekben az új-zélandi Chris Amon, akinek ezúttal sem sikerült – műszaki hiba miatt – győzelemre váltania az első soros indulást. Egy ausztrálnak viszont igen: a harmadik helyről rajtoló John Arthur ‘Jack’ Brabham a huszadik körben átvette a vezetést Stewarttól, és a nyolcvanadik körig, azaz a leintésig az élen is maradt. Az új-zélandi Denny Hulme érkezett a célba másodikként McLaren-Fordjával, Stewart pedig végül a harmadik helyen futott be. A további pontszerző pozíciókban a francia Jean-Pierre Beltoise (Matra), az angol John Miles (Lotus-Ford) és Graham Hill (Lotus-Ford) érkeztek célba. Miles pályafutása legjobb helyezését érte el itt, sem előtte, sem utána nem tudott pontot szerezni.
A leggyorsabb kör – pályafutása során utoljára – az angol John Surtees-é lett, 1 perc 20,8 másodperces ideje 182,851 km/óra átlagnak felelt meg. A Team Surtees színeiben indított McLaren-Ford M7C jelű autóval futotta meg ezt a kört, ez volt a McLarennek, mint konstrukciónak az első leggyorsabb köre.
A háromszoros világbajnok ‘Black Jack’ tehát nyert, pályafutása során tizennegyedik, egyben utolsó alkalommal. Ez volt a tizenharmadik győzelem, amelyet a nevével fémjelzett autóval értek el. Hulme ötvenedik világbajnoki futamát egy második hellyel tudta ünnepelni.

‘Black Jack’, azaz Sir John Arthur Brabham

 

A nevezési lista

 

Kyalami 1970-ben: 4,104 km, 80 kör, összesen 328,320 km