Spanyol Nagydíj – 1971.04.18. – Montjuïc Park

Negyvenhat évvel ezelőtt, 1971. április 18-án a Barcelona területén fekvő Montjuïc Park-ban futották a tizenhetedik Spanyol Nagydíjat, amely a Formula 1 világbajnokságok történetében a százkilencvenkilencedik volt. És az első, amelyen teljesen sima felületű, “slick” abroncsokat használtak. A Firestone volt az úttörő gumiszállító.
Az 1971-es évben második alkalommal rendeztek világbajnoki futamot. Az előzőn, Dél-Afrikában a Ferrarinál örülhettek: az egyesült államokbeli Mario Andretti tudott diadalmaskodni. És úgy nézett ki, hogy Barcelonában is nekik áll a zászló, mivel a belga Jacky Ickx és a svájci Clay Regazzoni szerezték meg az első két rajthelyet. Mellőlük a Matrát hajtó új-zélandi Chris Amon indulhatott.

Így nézett ki a rajtrács első sora.

 

A két évvel korábbi világbajnok, a Tyrrell-Forddal versenyző skót Jackie Stewart a negyedik pozícióból indulva rögtön “Babyface” Ickx után vetette magát, és a hatodik körben meg is előzte a belgát. Ezután már “csak” hatvankilenc körig kellett az élen maradnia, hogy megszerezze saját tizenharmadik, és a Tyrrell konstruktőrként első világbajnoki futamgyőzelmét. Jacky a célig kergette Jackiet, de már nem változott közöttük a sorrend. Amon a harmadik körtől követte az élen állókat, és végül ő foglalhatta el a képzeletbeli dobogó alsó fokát. Őt a mexikói Pedro Rodriguez (BRM), az új-zélandi Denny Hulme (McLaren-Ford) és a francia Jean-Pierre Beltoise (Matra) követte a pontszerző helyeken.
A leggyorsabb kört Ickx futotta meg, 1 perc 25,1 másodperces ideje 160,371 km/órás átlagot jelentett.
Stewart a világbajnoki pontversenyben is az élre került, 15 pontja volt ekkor. Andretti 9, Amon és Ickx 6-6 egységgel álltak. A csapatoknál holtverseny alakult ki a Ferrari és a Tyrrell között, 15-15 ponttal. De messze volt még a vége, kilenc futam volt hátra az évből.

Jackie Stewart.

 

Stewart és a Tyrrell-Ford 003-as.

 

Jacky Ickx hiába hajtotta a Ferrari 312B-t, csak a második helyig jutottak.

 

Amon és Stewart a győzelmi emelvényen.

 

Montjuïc Park, Barcelona.

 

Montjuïc Park: 75 kör, 3.791 km, összesen 284.325 km.

Mindez mozgóképben, spanyolul: