Mike Hailwood

77 éve, 1940. április 2-án született az angol Michael Stanley Bailey Hailwood.
Édesapja korábban motorkerékpárokkal versenyzett, majd sikeresen kereskedett velük. Mike-ot hamar megfertőzte a motorok világa, és tízéves korában már maga is elindult egy versenyen, hat évvel később pedig teljesítette első „Isle of Man Tourist Trophy”-ját, amely a legnagyobb hagyományokkal bíró viadal a motorsportban. 1961-ben már világbajnoki címet ünnepelhetett a 250 köbcentisek között, egy évre rá pedig megismételte ezt a sikert, immár az 500-as kategóriában. Sikereit látva a Reg Parnell Racing meghívta őt, hogy az 1963-as év Formula 1-es világbajnoki futamain vezesse az istálló autóit. A Brit és az Olasz Nagydíjakon indult, amelyeken egy-egy nyolcadik és tizedik helyet szerzett.
A következő évben is a Lotus-BRM autót használó Parnell-nél maradt, ám csupán egy alkalommal, Monacóban sikerült pontot szereznie egy hatodik helyezéssel. 1965-ben mindössze két viadalra nevezett, ám csak egyszer indult (Monacóban), de műszaki hiba miatt ezt sem tudta befejezni. Nem mellékesen: ebben a három évben ismét világbajnok lett az 500 köbcentis motorok között.
1968-ban a Honda időlegesen visszavonult a motorsporttól, és nem csekély összeget fizettek az akkor épp náluk szerződéssel rendelkező Hailwoodnak, hogy más csapatnál ne versenyezzen. Viszont a száguldás a vérében volt, és ekkor fordult komolyabban az autózás felé. Sportautókkal folytatta (1969-ben honfitársával, David Hobbs-szal harmadikként végeztek a 24 órás Le-Mans-i viadalon), majd 1971-ben a Surtees istálló színeiben tért vissza a Formula 1 világbajnokságba, és 1973 végéig maradt is ennél a csapatnál. Az 1972-es Olasz Nagydíjon, a brazil Emerson Fittipaldi mögött elért második helyezése, mint utólag kiderült, autós pályafutása csúcsa volt (ugyanebben az évben azért megnyerte a Formula 2-es Európa-Bajnokságot). 1974-re a McLarenhez szerződött, de négy pontszerző helynél többre nem futotta, így amikor a Nürburgringen rendezett Német Nagydíjon baleset érte, befejezte az autóversenyzést.
Motorkerékpárokkal továbbra is versenyzett, 1979-ben nyerte meg tizennegyedik (!), egyúttal utolsó alkalommal a Man-szigeti TT-viadalt. Egészen elképesztő, kilenc világbajnoki címe mellett Formula 1-es eredménysora szerény maradt: ötven viadalon indult, győzelmet nem szerezve. Két alkalommal (1972, Olasz Nagydíj, Monza és 1974 Dél-Afrika Nagydíja, Kyalami) állhatott dobogóra: előbbin második, utóbbin harmadik helyen érve célba. Egy alkalommal futotta meg a verseny leggyorsabb körét, a ’72-es Dél-Afrikai GP-n. Huszonhat világbajnokságon kívüli F1-es futamon mindössze egyetlen második helyet szerzett.
1981. március 23-án, egy szabálytalanul kanyarodó kamion által okozott közúti balesetben hunyt el, amelyben két gyermeke közül az egyik szintén életét vesztette.

 

Az 1974-es Francia Nagydíjon, Dijonban. A McLaren-Ford M23-assal a hatodik helyről indult, és hetedikként ért célba. Ez volt az utolsó, befejezett autóversenye.