TAG Porsche P01

Amikor 26 évvel ezelőtt, 1987. november 15-én Adelaide-ben, Ausztrál Nagydíj 53. körében a francia Alain Prost fékhiba miatt kiállt McLarenjével, lezárult a Formula 1 világbajnokságok történetének egy igen sikeres fejezete. Ez volt ugyanis a TAG Porsche P01 motor utolsó futama.
Az 1983-as Holland GP-n mutatkozott be ez az erőforrás, amely az osztrák Niki Lauda McLaren MP4/1E autóját hajtotta. Ebben az évben mindössze négy futamon vetették be az ekkor még “mindössze” 700 lóerős motort, 1984-től azonban már minden versenyen ezzel indultak a McLarenek. És nyertek! Övék lett mind az egyéni (Lauda), mind a csapatvilágbajnoki arany. Aztán ezt a sikert megismételték 1985-ben is, annyi változással, hogy a Versenyzők Világbajnoka címet a francia Alain Prost vitte haza. Egy évvel később ismét Prost lett a győztes, de a csapatok között a Williams-Honda szerezte meg az elsőséget. Az időközben 850 lóerőre feltornázott teljesítmény már nem volt elég a Honda 900-ával szemben, és ez már előre is vetítette a jövőt: miután a következő évben taroltak a Hondás Williamsek, 1988-tól már a McLarenekben is a japánok motorja dolgozott, első világbajnoki címéhez segítve a brazil Ayrton Sennát.
A TAG Porsche P01 erőforrás 6 hengeres, 1496 köbcentis, V90 elrendezésű turbómotor volt. A 850 lóerős teljesítményt percenkénti tizenkétezres fordulatszámon adta le.
Csak a McLaren csapat használta. 1983 és 1987 között 68 Nagydíjon indult. Ezeken 25 győzelmet, 7 első rajtkockát, 18 leggyorsabb kört és 54 dobogós helyezést szereztek vele. Két-két arany- és ezüstérmet gyűjtött be a konstruktőrök versenyében. Hat versenyző tapasztalhatta meg az erejét: a már említett Proston és Laudán kívül a finn Keke Rosberg, a svéd Stefan Johansson, az észak-ír John Watson és a német Stefan Bellof.

TAG-Porsche