François Migault

 

A francia François Marie Édouard Migault 72 évvel ezelőtt, 1944. december 4-én született Le Mansban. A legendás 24 órás versenyek helyszíne mellett felnőve mi más is szeretett volna lenni, mint autóversenyző. A Volant Shell elnevezésű tehetségkutató sorozatban kezdett versenyezni, majd 1970-től két idényen keresztül a Formula 3-as Tecno csapatnál folytatta. 1972-ben szintet lépett, mindjárt kettőt is: néhány jól sikerült F2-es versenyt követően a rövid életű, mindössze egyetlen világbajnoki futamon induló Connew istálló versenyzőjeként az Osztrák Nagydíjon a Formula 1-ben is bemutatkozott. Az 1973-as évet ismét a Formula 2-es kategóriában töltötte, de 1974-re a BRM színeiben visszatért a világbajnoki mezőnybe. Tíz futamon mindössze négy alkalommal ért célba, a legjobb eredménye egy tizennegyedik hely volt a Francia Nagydíjon. A következő évben a kétszeres világbajnok, angol Graham Hill csapatával, majd Frank Williamsnél próbálkozott, azonban abból a négy versenyből, amelyre benevezett, végül csak kettőn tudott elindulni, befejezni egyet sem. Elköszönt a Formula 1-től, de a versenyzéstől nem, mivel F2-es és hosszútávú sportautó-viadalokon szerepelt tovább. Utóbbiakon nem is rosszul: egy 1974-es harmadik helyet követően 1976-ban másodikként végzett a 24 órás versenyen Le Mansban. Az észak-amerikai IMSA sportautó sorozatban is elindult, ám igazán szűkebb hazájában, Le Mansban érezte elemében magát, ahol egészen 2001-ig versenyzett.
Le Mansban is hunyt el 67 évesen, rákbetegség következtében.

 

Az 1974-es Belga GP-n Nivelles-ben egy BRM P160E autót vezetve tizenhatodikként végzett.

Az 1974-es Belga GP-n Nivelles-ben egy BRM P160E autót vezetve tizenhatodikként végzett.