Patrick Neve

Patrick Neve

66 évvel ezelőtt, 1949 október 13-án született a belga Patrick (Marie Ghislain Pierre Simon Stanislas) Neve autóversenyző. Jómódú családjának köszönhetően az alapokkal az angliai Snettertonban működő Jim Russell versenyvezetőképző-iskolában ismerkedett, ahol munkát is vállalt – kezdetben takarított, majd oktató lett.
A versenyzést Formula Ford autókkal kezdte, majd a Formula 3-ban folytatta. Ez utóbbi kategóriában az 1975-ös Európa-Bajnokság negyedik helyén végzett. 1976-ban a Brabham részére tesztelt, és a RAM csapat színeiben szintén Brabham autókkal két világbajnokságon kívüli viadalon is elindult, egy tizenegyedik és egy hetedik helyet szerezve. Még ugyanebben az évben bevásárolta magát a világbajnokságba egy futam, a Belga Nagydíj erejéig az alakulatba, majd a Francia Nagydíjra is – ekkor már az Ensign színeiben.
1977-ben leszerződött a Williams Grand Prix Engineering-hez, ahol March-Ford 761-es autókkal összesen nyolc világbajnoki futamon indult. Hét alkalommal célba is ért, legjobb eredményét a Monzában rendezett Olasz Nagydíjon érte el, ahol hetedikként intették le.

A Jaramában rendezett Spanyol GP-n Neve és a March-Ford 761-es - a huszonkettedik rajthelyről indulva végül tizenkettedik helyen ért célba (nagyítható)

A Jaramában rendezett Spanyol GP-n Neve és a March-Ford 761-es – a huszonkettedik rajthelyről indulva végül tizenkettedik helyen ért célba (nagyítható)

Mivel az 1978-as évad előtt Frank Williams csapatának szponzora, a Saudia légitársaság ragaszkodott az ausztrál Alan Jones szerződtetéséhez, az 1977-es Kanadai Nagydíjjal véget ért Neve Formula 1-es pályafutása, bár a visszatérésre több kísérletet is tett. Formula 2-es sorozatokban próbálkozott, de elfogyott a pénze, így kénytelen volt letenni a visszatérésről. A Belga Túraautó-Bajnokság résztvevője lett, továbbá indult a Le Mans-ban rendezett 24 órás viadalon. Végleges visszavonulása után Patrick Neve Racing néven ügynökséget nyitott, amely autósportrendezvények promótálásával foglalkozott.