Williams-Renault FW19

1997_Formula1_Williams_FW19

A 18 évvel ezelőtt, 1997. október 12-én rendezett Japán Nagydíjon, Szuzukában a német Michael Schumacher elsőként haladt át a célvonalon Ferrarijával, és egyetlen ponttal legnagyobb riválisa, a kanadai Jacques Villeneuve elé került a világbajnoki összetettben. Másodikként Villeneuve csapattársa, a német Heinz-Harald Frentzen ért célba, és ezzel már biztossá vált, hogy alakulatuk, a Williams nyeri 1997 konstruktőri világbajnoki címét, annak ellenére, hogy az egyébként ötödikként leintett kanadait diszkvalifikálták az időmérő edzésen általa figyelmen kívül hagyott sárga zászló miatt. Az egyéni cím eldöntése tehát az idényzáró viadalra maradt, a Jerezben rendezett Európai Nagydíjra.
Sir Frank Williams számára mindig fontosabb volt a konstruktőri világbajnoki cím, mint az egyéni. Utóbbiból hetet, előbbiből kilencet – mind a mai napig az utolsót épp 1997-ben – nyertek meg. Az eddigi utolsó diadalukat elért autó az FW19 kódjelű versenygép volt.
A tízhengeres, 3000 köbcentis, 14600-as fordulatszámon 755 lóerő teljesítményű Renault RS9-es motorral hajtott FW19 a Patrick Head technikai igazgató által vezetett tervezőcsapat munkája. Kialakításában jelentős szerep jutott Adrian Newey-nek, aki később a McLarennél és a Red Bullnál tervezett világbajnoki címeket szerző autókat. A 605 kilogramm tömegű versenygép Goodyear abroncsokon futott, amelyekre hatsebességes Williams sebességváltóval vitték át a motor erejét.

Az FW19-es röntgenrajza (nagyítható)

Az FW19-es röntgenrajza (nagyítható)

Csak az 1997-es világbajnokságon vetették be, mind a tizenhét futamon. Villeneuve és Frentzen összesen 123 pontot gyűjtöttek az év folyamán, miközben 8 győzelmet, további 7 dobogós helyezést, 11 első rajtkockát valamint 9 leggyorsabb kört értek el vele. És végül az egyéni világbajnoki címhez is hozzásegítette Villeneuve-öt.

Akikről az 1997-es F1-es világbajnokság szólt: elöl Villeneuve és a Williams, mögötte Schumacher és a Ferrari (nagyítható)

Akikről az 1997-es F1-es világbajnokság szólt: elöl Villeneuve és a Williams, mögötte Schumacher és a Ferrari (nagyítható)