Carlos Reutemann

Reutemann 3
Ma ünnepli 73. születésnapját “A Versenypályák Lovagja”, az argentin Carlos Reutemann.
Első, túraautóversenyét egy Fiat 1500-as volánjánál, 1965. május 30-án futotta. A sikertelen kezdet (nem sikerült célba érnie) nem szegte kedvét, és hat héttel később futamgyőzelmet ünnepelhetett. 1968-ban már többszörös argentin túraautóbajnokként a Formula 2-es géposztályban folytatta kezdetben hazájában, majd 1970-től Európában. 1971-ben a svéd Ronnie Peterson mögött másodikként végzett a Formula 2-es Európa-Bajnokságban, és ugyancsak ebben az évben két, világbajnokságon kívüli Formula 1-es viadalon, Buenos Airesben és az angliai Brands Hatch-ben is elindulhatott. A következő évre versenyzői szerződést kapott a Brabham F1-es csapatától, ahol nem kisebb személyiségtől tanulhatott, mint a kétszeres világbajnok, angol Graham Hill. Bár nem úgy nézett ki, hogy túl sok tanulnivalója lenne: első világbajnoki versenyén, a Buenos Airesben rendezett Argentin Nagydíjon rögtön az első kockára kvalifikálta magát (rajta kívül ez csupán öt versenyzőnek sikerült) – végül aztán hetedikként ért célba. A folytatás már nem volt ennyire fényes, sőt egy az angliai Thruxtonban, tesztelés során bekövetkezett baleset miatt nem is tudott minden versenyen elindulni. 1973-ban már a rendszeres pontszerzők között láthatták a nevét, és 1974 az első világbajnoki futamgyőzelmet is meghozta a számára: Kyalamiban, a Dél-Afrikai Nagydíjon sikerült diadalt aratnia. Még abban az évben két hasonló sikert ért el, amely végül az összetettbeli hatodik helyre volt elég. 1975-ben annak ellenére lépett két hellyel előrébb a világbajnokságon, hogy csak egyetlen futamgyőzelme volt. Ebben az évben kiegyensúlyozottabb lett a teljesítménye, és több dobogós helyezésének köszönhette az előrelépést.

Az 1975-ös Német GP-n, a Nürburgringen egy Brabham BT44B-vel versenyezve, úton-levegőben száguld a győzelem felé (nagyítható)

Az 1975-ös Német GP-n, a Nürburgringen egy Brabham BT44B-vel versenyezve, úton-levegőben száguld a győzelem felé (nagyítható)

A következő év a rengeteg műszaki hiba miatt csalódást okozott, és idény közben el is hagyta a Brabhamet. Igaz, nem akárkik kedvéért: a Ferrari szerződtette a Német Nagydíjon megégett, és életveszélyes állapotban lévő osztrák Niki Lauda helyére. Aztán Niki mindenki meglepetésére ugyancsak megjelent és munkára jelentkezett a Scuderiánal Monzában, az Olasz Nagydíjon, így a Ferrari végül három autóval állt ki a versenyre.
1977-re maradt az olasz istállónál, ahol az Ensign-hoz szerződött svájci Clay Regazzoni helyét örökölte meg, és egy futamgyőzelemmel hálálta meg a bizalmat. 1978 még jobban sikerült, ugyanis négy diadalt aratva ő volt az egyetlen, aki úgy-ahogy lépést tudott tartani a verhetetlen Lotus-armada két versenyzőjével, az amerikai Mario Andrettivel és az Olasz Nagydíjon halálos balesetet szenvedett svéd Ronnie Petersonnal, harmadikként végezve mögöttük a világbajnokságban. Logikus lépésnek látszott, hogy Peterson helyére Carlost, az egyik leggyorsabb versenyzőt szerződtette a Lotus, és Reutemann részéről is jó döntésnek tűnt. Azonban 1979-ben a Lotusok már nem ragyogtak úgy, mint egy éve, így két második helynél nem sikerült előbbre végeznie az argentinnek. 1980-ban újra váltott, az akkor már egyre combosabb Williams csapat versenyzője lett. Egy győzelem (Monacóban) mellett hét dobogós helyezést szerezve harmadik lett az összetettben, míg csapattársa, az ausztrál Alan Jones ünnepelhetett világbajnoki címet. És egy évre rá, 1981-ben hajszálon múlott, hogy Carlos is világbajnok legyen: mindössze egyetlen ponttal maradt le a Brabhamet hajtó brazil Nelson Piquet mögött. Reutemann véleménye az volt, hogy csapattársát, Jones-t támogatták a Williamsnél, Jones-nak persze erről más volt a véleménye, míg Frank Williams tagadta, hogy bármelyiküket favorizálták volna. Így vagy úgy, Reutemannt rendkívül frusztrálta a világbajnoki cím elvesztése, és miután 1982-ben két versenyen még részt vett, a motiváció hiánya miatt végleg elköszönt a száguldó cirkusztól.
Ezután politikai pályára állt, és később szülőhelye, az argentínai Santa Fé állam kormányzója lett.

“Lole”, ahogy pályatársai becézték, 146 világbajnoki futamon vett részt. Ezeken 12 győzelmet aratott és további 33 dobogós helyezést ért el, továbbá 6-6 pole pozíciót és leggyorsabb kört jegyzett. Legjobb világbajnoki helyezése a 2. volt, 1981-ben. Három alkalommal, 1975-ben, 1978-ban és 1980-ban harmadikként végzett.
Bátor, gyors versenyző volt, valódi őstehetség, ám úgy tartják, hogy mentálisan nem volt elég erős ahhoz, hogy elviselje a versenyzéssel és néha az esélyességgel járó hihetetlen nyomást, ezért nem érhetett fel arra a csúcsra, amelyre egyébként briliáns tudása alkalmassá tehette volna.

A kormányzó úr (nagyítható)

A kormányzó úr (nagyítható)