Hónap: 2016 június

Adrián Campos

Ma ünnepli 56. születésnapját a spanyol Adrián Campos Suñer. Nem éppen jellemző módon kezdett versenyezni: 1980-ban rádiótávirányítású autókkal nyert spanyol bajnoki címet. Kiváló anyagi hátterének köszönhetően azonban hamarosan igazi autókra váltott, méghozzá Formula 3-as kategóriában. 1985-ben harmadikként végzett a Német F3-as Bajnokságban, majd Formula 3000-re váltott, de a pontszerzés sem sikerült. Miután talált egy szponzort, […]

BRM P153

46 évvel ezelőtt, 1970. június 7-én rendezték az év negyedik világbajnoki futamát a belgiumi Spa-Francorchampsban. Az új-zélandi Chris Amon (March-Ford 701) és a francia Jean-Pierre Beltoise (Matra MS120) előtt a mexikói Pedro Rodriguez haladt át győztesként a célvonalon. Ez volt a második, egyben utolsó világbajnoki futamgyőzelme, míg csapata, a BRM (British Racing Motors) már tizennégy […]

Nivelles

  44 évvel ezelőtt, 1972. június 4-én az év ötödik világbajnoki futamaként került sor a Belga Nagydíjra. A mezőny először látogatott a Brüsszeltől nem messze, egy évvel korábban átadott Nivelles versenypályára. A brazil Emerson Fittipaldi (Lotus-Ford 72D) állhatott a dobogó legfelső fokára. A francia Francois Cevert (Tyrrell-Ford 002) lett a második, míg harmadikként az új-zélandi […]

Jan Lammers

Ma ünnepli 60. születésnapját a holland Jan Lammers. Zandvoortban, a Holland Nagydíjnak is többször helyet adó versenypálya közvetlen közelében született, és gyermekkorát meghatározta a versenyek élménye. Tizenhat évesen kezdett maga is versenyezni, túraautókkal, majd Formula 3-as gépekkel. 1977-ben már az európai F3-as sorozatban gyűjtötte a tapasztalatot, bár eleinte meglehetősen kevés sikert aratva. Egy évre rá […]