Hónap: 2013 szeptember

Jochen Mass

Manapság már nehéz elképzelni a Formula 1-et német versenyzők nélkül. Pedig nem mindig volt így. Valamikor brit, olasz és francia versenyzők domináltak a sorozatban. Az egyik kivétel a 67 éve, 1946. szeptember 30-án született Jochen Mass volt. Az F1 egyik aranykorában, a hetvenes években 105 Nagydíjon indult. Egy győzelmet jegyez, az 1975-ös Spanyol Nagydíjat egy […]

Mika Häkkinen

Mika Häkkinen, a “Repülő Finn” ma ünnepli 45. születésnapját. A Formula 1-ben két csapatnál versenyzett: a Lotusnál és a McLarennél. Ez utóbbival aratta sikereit, és kétszer, 1998-ban valamint 1999-ben világbajnok lett velük. 1993-ban Senna csapattársa volt a McLarennél. Mesélik, hogy a Portugál Nagydíj egyik edzése után a két versenyző együtt elemezte a telemetriai adatokat. Senna […]

2004.09.26 – Az első Kínai Nagydíj

Valamikor a kilencvenes évek közepén Bernie Ecclestone egy, a jövő lehetséges versenyhelyszíneit firtató kérdésre többek között megemlítette: „… és tessenek figyelni Kínára!” Nyilvánvaló volt, hogy Mr. Formula1 hatalmas lehetőséget lát a több, mint egymilliárd lakosú országban. És persze már sejthető volt az is, hogy az egyre inkább gazdasági nagyhatalommá váló Kína előbb-utóbb vendégül szeretné látni […]

Henri Pescarolo

71 esztendeje, 1942. szeptember 25-én született Henri Pescarolo francia autóversenyző. 57 Nagydíjon indult, de elkerülték a sikerek. Mindössze egy harmadik helyig jutott, 1970-ben, Monte-Carlo-ban, egy Matra MS120 volánja mögött. Egy leggyorsabb kör fűződik a nevéhez, amelyet 1971-ben, Monzában, Olaszország Nagydíján futott. Tehetségének bizonyítékát hosszútávú versenyeken mutatta be, ezeken volt igazán elemében. A Le Mans-i 24 […]

1972.09.24 – Kanadai Nagydíj

41 éve, 1972. szeptember 24-én futották Mosportban a Kanadai Nagydíjat. A versenyre már világbajnokként érkezett Emerson Fittipaldi, aki a versenyen váltóhiba miatt csak a 11. helyen futott célba. A dobogós versenyzők: 1. Jackie Stewart (GBR – Tyrrell-Ford 005) 2. Peter Revson (USA – McLaren-Ford M19C) 3. Denny Hulme (NZL – McLaren-Ford M19C)

Villeneuve és Arnoux csatája az 1979-es Francia Nagydíjon

A Formula 1 történelmének egy legendás párharca, 1979-ben Dijonban, a Francia Nagydíjon a második (!) helyért. Gilles Villeneuve (kanadai, Ferrari 312 T4) és René Arnoux (francia, Renault RS10) között. Arnoux-nak meg kellett elégednie a 3. hellyel, de azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem bánja, mert tudja, hogy a világ legjobbjától kapott ki. Mindez 1979. július 1-én […]